A textil, habszivacs vagy polifoam játszószőnyegek elhelyezésével gyakorlatilag a lakásban bárhol játéksarkot tudunk kialakítani a gyerekek számára.

Nagyon kedvelt a játékhíddal rendelkező színes, mintás puha textil játszószőnyeg, amikor különböző formájú és színű játékfigurák lógnak le a baba felé. 

Kezdő szülők még nem tudhatják, hogy mennyire hasznos tud lenni egy játszószőnyeg. Cikkünkben bemutatjuk, hogy ez az izgalmas színes, csörgő, sok esetben zenélő közeg hogyan képes támogatni a baba fejlődését mindig életkorának megfelelően. Bemutatjuk a játszószőnyegek különböző típusait és azt is, hogy milyen szempontokat vegyünk figyelembe mielőtt az óriási kínálatból választunk egyet. 

Azt gondolnánk, hogy játszószőnyegek csak az aktív pihenést szolgálják, azonban jóval többet nyújtanak ennél. A játékhíddal rendelkező interaktív játszószőnyegek színes, mozgó és zenélő világa, már a pár hetes babák figyelmét is leköti, tulajdonképpen az első játszóterük lesz. Sok esetben a játszószőnyegen fognak elaludni is. Miközben a baba biztonságban, fejlődését segítő környezetben pihen és jól érzi magát, a szülők is nyernek egy kis időt és tudnak saját teendőikkel foglalkozni vagy éppen pihenni egy kicsit. 


Hogyan erősíti, fejleszti egy játszószőnyeg a babát?

A játékhídról lelógó játékokat először még csak megfigyeli, majd később már megpróbálja megérinteni, ez pedig fejleszti a mozgáskoordinációt és a fókuszálást. Amikor már meg tud fordulni a baba, a játszószőnyegen elhelyezett játékokat, színes labdákat megpróbálja majd megfogni, megpróbál közelebb kerülni hozzájuk és odamászik értük.



Mikortól ajánlott a játszószőnyeg használata?

Tulajdonképpen újszülött kortól, ha odafigyelünk a megfelelő játszószőnyeg kiválasztására.


Milyen szempontokat kell figyelembe venni a játszószőnyeg kiválasztásánál? 

A babaszőnyeg kiválasztásakor legyünk nagyon körültekintőek. A biztonság a legfontosabb.

Mivel különböző játékokkal, babatükrökkel és egyéb kellékekkel vannak ellátva, mindenképpen olyan minőségi terméket válasszunk, ahol a játékok megfelelően vannak rögzítve. Apró méretű tárgyak (gombok, gyöngyök), lelógó zsinór esetleg fonalból készült bolyhok semmiképpen ne legyenek rajta, mert nem lenne szerencsés, ha ezek a tárgyak a baba szájába kerülnének.

Fontos az is, hogy könnyen mosható/tisztítható alapanyagból készüljenek. 

A játszószőnyeg egyik fő funkciója, hogy felfogja a hideget és kényelmes legyen, ezért vastagabb, megfelelően párnázott játszószőnyeget válasszunk. A csúszásgátló felület is nagyon fontos. 

A babatextilek mindig tanúsítvánnyal ellátott bababarát anyagból készüljenek, mert a gyermek bőre közvetlenül érintkezni fog vele és vegyszerekkel kezelt textil esetében ez bőrirritációt okozhat. 

A játékhíddal rendelkező játszó

szőnyegek jobban kihasználhatóak, a figurák hozzájárulnak a finom-motorikus képességek, az érzékelés és a tapintás fejlesztéséhez.  

A játékhíd nélküli játszószőnyegek általában nagyobbak, viszont kevésbé kötik le a baba figyelmét, de nem is ez a funkciójuk, hanem az, hogy a kúszó mászó babák puha felületen közlekedjenek, később pedig játszófelületként funkcionálnak majd. 

A babák szeretik az állandóságot maguk körül, a túl sok inger nyugtalanná teszi őket. Nagyon értékelni fogjuk, ha kényelmesen összehajtható egy játszószőnyeg, mert akkor bárhová magunkkal vihetjük és bárhová is utazunk, a baba szépen elfoglalja majd magát a számára ismerős környezetben.

Jean Piaget svájci pszichológus szerint a mozgás és az érzékelés fejlődésének időszakában nagyon hasznos egy játszószőnyeg, mert segíti a babát a cselekvés és a következmények közötti összefüggések felfedezésében pl. ha meglök egy lelógó játékfigurát az mozogni kezd; ha a kezébe fogja, akkor hangot ad (csörög, zörög stb.) Ez egyszerre fejleszti a motoros készségeket és a gondolkodást, ugyanakkor finoman stimulálja az érzékelést, a látást, tapintást, hallást.


Melyik az ideális játszószőnyeg gyermeked számára? Milyen típusai vannak?

Mind a textil, mind a habszivacs játszószőnyegek előnye, hogy a lakás bármelyik részén leteríthetőek.

1. Textil játszószőnyegek játékhíddal

Az egészen pici babáknak a legjobb, legsokoldalúbban használható játszószőnyeg a játékhíddal rendelkező megoldás, mert azok színeikkel és a hozzá tartozó, mozgásra ösztönző játékok formáival, az általuk kiadott hangokkal hatnak a picik vizuális befogadóképességére, fejlesztik hallásukat. 


Többfunkciós gyerek játszószőnyeg dzsungel mintázatú, labdákkal


Ahogy szépen erősödnek és nőnek a babák, megtanulnak kúszni, mászni, megpróbálják elérni a távolabb lévő vagy a lelógó játékokat. Amikor pedig már ülve játszanak a játékhidat levehetjük és a játszószőnyeg kényelmes, puha felülete tökéletes játszóhely lesz számukra.


Többfunkciós gyerek játszószőnyeg és gyereksátor


Utazásokra, vendégségbe is magunkkal tudunk vinni egy kényelmesen összehajtható játszószőnyeget. 


2. Magasfalú játszószőnyegek

A felhajtható falú vagy magasfalú játszószőnyegek a picik számára azért jók, mert így nem tudnak lekúszni róla és a játékok is elérhető közelben maradnak.  Nemcsak textil, hanem habszivacs változatban is elérhetőek. 


Kidwell Yoga interaktív játszószőnyeg, dzsungel állatai


3. Habszivacs játszószőnyegek

A nagyméretű habszivacs játszószőnyegek nagyon praktikusak, általában több részből puzzleszerűen összeilleszthetőek, méretüket szabadon tudjuk alakítani, sőt az egyes elemekből 3D kockákat is lehet építeni. 


MoMi Zawi 3D habszivacs puzzle játszószőnyeg, rózsaszín

A habszivacs felület nagyon könnyen tisztántartható és kényelmes a pici térdeknek mászás közben. 

A nagyobb gyerekek is sokoldalúan használhatják, játszhatnak rajta, de festéshez rajzoláshoz is jó terep. Itt is figyeljünk a minőségi alapanyagra.


4. Nagyméretű kör vagy négyzet alakú textil játszószőnyegek

Előnyük, hogy akár éveken át használhatjátok őket. Felfogja a hideget és teret ad a játéknak. Az alsó vízálló rétege pedig lehetővé teszi, hogy a kertben vagy kirándulásokon is használható legyen. 


Virágos kerek játszószőnyeg



Házikós nagyméretű játszószőnyeg